Egészség

Rengeteget veszítesz az egészségtelen, hagyományos főzési módokkal!

Nagyanyáink receptjei verhetetlenek ízvilágukban és hangulatukban is, azonban ma már tudjuk, hogy a múlt században nem sokat foglalkoztak az egészséges ételekkel – egyáltalán az egészséges étkezés mibenlétével.

Az elfogyasztott ételek azonban meghatározó jelentőséggel bírnak az egészséged szempontjából. „Az vagy, amit megeszel.” – szól a jól ismert mondás, és mennyire igaz! Az ételek elkészítési módja és az ezzel járó kártékonyságunk – fűszerezés, túlfőzés, vitaminok „kifőzése” – ráadásul elképesztően nagy anyagi kárt is okoz életünk során.

Hogyan állíthatod meg ezt a folyamatot?

Először is azt kell tisztázni, hogy az étel elkészítéséhez valójában mire van szükség! Hozzáadott zsiradékra, vízre, sóra sokkal kevesebb szükség van, mint azt gondolnád. A fenti „segédanyagok” ugyanis majd 100%-ban csak kárára válnak az ételnek.

A bőséges zsiradékban sütés több kalóriát eredményez a kész ételekben, a hosszú sütési idő alatt pedig a vitaminok, ásványi anyagok gyakorlatilag kiégnek. Ráadásul a húsételek a túlzott hőhatás miatt elveszítik tömegük jelentős részét.

A hagyományos módon, bő vízben történő főzés rengeteg energiát emészt fel, hiszen a főző közeget – a vizet – fel kell forralni, holott az étel elkészítéséhez ennél sokkal kevesebb energia is elegendő lenne. Ráadásul az alapanyagokból így kioldódnak a tápanyagok és ízek nagy része, a vitaminok, ásványi anyagok pedig gyakorlatilag megsemmisülnek.

A hozzáadott só ugyan fokozza az elkészült étel ízét, azonban számos ismert egészségügyi kockázattal jár.

Megfelelő konyhatechnológia mellett ezekre a „megsemmisítő eljárásokra” nincs szükség. A Zepter Masterpiece rendszerével megőrizhető az ételek természetes ízvilága, és a bennük lévő értékes anyagok egyaránt – mindezt akár 70%-os energiamegtakarítás mellett.

A Zepter mégsem csupán ezért a háziasszonyok kedvence! Hanem a rádió-digitális thermokontroll miatt, ami a Zepter egyedülálló fejlesztése, és ami lehetővé teszi a főzést úgy, hogy közben nem kell a konyhában várakozni a tűzhely mellett, emelgetve a fedőt! Elég hozzá egy időzítő szerkezet, amely interaktívan tájékoztatja a szakácsot az étel aktuális állapotáról.

Termékeinket megvásárolhatod webshopunkban, illetve kipróbálhatod tanácsadóinknál és bemutatótermeinkben. Ha kérdésed van, írj nekünk.

Hozzászólás beküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.