Egészség

Miért fontos, hogy télen is elég vizet igyál?

Azt gondolhatnánk, hogy télen nem veszítünk annyi folyadékot, hiszen nem izzadunk, ezért kevesebbet is kell inni. De ez tévedés! A fűtött szobában szárazabb a levegő, és ha nem pótoljuk a folyadékot, a kiszáradt nyálkahártya miatt könnyebben megbetegedhetünk. Ha nem hidratálunk télen, a bőrünk is kiszárad. Nem beszélve az agyműködésről (az agy 75%-a vízből áll!), a bélrendszerről (a víz szabályozza az anyagcserét), a méreganyagok eltávolításáról (a vese működéséhez is víz kell), hiszen ezek mind akkor tudnak jól működni, ha elegendő folyadékot fogyasztunk a nap során.  Még egy-egy betegség után is gyorsabban talpra állunk, ha figyelünk arra, hogy elegendő folyadékot fogyasszunk.

Télen se várjuk meg, amíg szomjasak leszünk, mert az azt jelzi, hogy nem figyeltünk eléggé arra, hogy rendszeresen igyunk. Általánosságban elmondható, hogy naponta 2-2,5 liter folyadékot kell fogyasztani a szervezet megfelelő működéséhez, még télen is!

Egy felnőtt szervezet 60%-a víz, és már 1-2%-os veszteség is okozhat fejfájást, fáradtságot vagy csökkenő állóképességet. Ha szokott fájni a fejed, biztosan tudod, hogy az első jelekre elfogyasztott pohár víz sokszor a lehető legjobb módszer a fájdalom megelőzésére.

A rendszeres vízfogyasztással ráadásul télen is karbantarthatod a tested, mert a víz nem tartalmaz kalóriát (ellentétben az üdítőkkel), és elveszi az étvágyat. Próbáld ki: ha éhséget érzel, igyál meg egy pohár vizet, mert lehet, hogy csak szomjas voltál. Jó módszer, ha elhatározzuk, minden ébren töltött órában iszunk legalább egy pohár vizet. Ez könnyen tartható, és így a nap végére meglesz a napi adag.

Mivel ennyire fontos a vízfogyasztás, törekedni kell arra, hogy a víz, amit elfogyasztunk, minél tisztább legyen. Az egyedülálló 5 szintű szűrőrendszerrel rendelkező EdelWasser víztisztító rendszer egészséges és környezetbarát megoldás. A készülék kompakt és könnyen üzembe helyezhető, a fordított ozmózisos rendszerre épülő vezeték nélküli okos technológia pedig minden várakozást felülmúl a víztisztítási kapacitásával.

Az EdelWasser víztisztító rendszer előnyei:

  • Tiszta, szennyezőanyagoktól mentes vizet biztosít a család minden tagjának;
  • Zárt tartálya megakadályozza a másodlagos szennyeződést, és higiéniai védelmet biztosít a készülékben lévő víz számára;
  • A víztartály antibakteriális rendszere meggátolja a mikroorganizmusok elszaporodását;
  • Energiatakarékos (nem fogyaszt áramot, csak a víznyomás működteti);
  • Környezetbarát (gondolj bele: egy darab ásványvizes műanyag palack 1000 év alatt bomlik le);
  • Gazdaságos: nincs szükség többé drága palackozott vizekre.

Termékeinket megvásárolhatod webshopunkban, illetve kipróbálhatod tanácsadóinknál és bemutatótermeinkben. Ha kérdésed van, írj nekünk.

1 hozzászólás

  1. Pingback: Milyen vizet igyunk az egészségünk érdekében? – Egészséges életért

Hozzászólás beküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.