Egészség

Így lesz egészséges és biztonságos az otthonod 3 lépésben

Otthonod egészsége a Te egészségedet is jelenti egyben, nem mellékes kérdés tehát, milyen környezetben töltöd el életed legfontosabb részét: a pihenőidődet.

Mit jelent pontosan, hogy egészséges otthon?

Az egészséges otthon alatt azt értjük, hogy az ott tartózkodó emberek egészségét nem veszélyezteti semmilyen körülmény. Ennek három alapvető tényezője van:

  1. A tisztaság

Ez a legfontosabb – mondhatjuk alapvető – tényezője az egészségnek, hiszen a lakásban számtalan szennyeződés tapadhat meg a különböző felületeken, mélyedésekben, vagy akár a bútorok textilhuzatában.

A padlón, fürdőszobában, párkányokon, ágyneműben megbúvó részecskék összetétele változatos és különféle krónikus betegségek okozói lehetnek. Az egyszerű házipor például mikroszkopikus rostokból, koromból, vírusokból és poratkákból áll. Tehát van benne minden, ami egy asztmás megbetegedést kiválthat, vagy adott esetben egy asztmás személy életét megkeserítheti.

A porban lévő vírust nem kell túlmagyarázni, ahány féle, annyi fajta megbetegedést idéz elő. A poratkákról érdemes tudni, hogy szerves maradványokkal táplálkoznak – például elhalt bőrsejtekkel – és az asztma fő kiváltó okaként tartják számon. A párnád tömegének 10%-át 6 év használat után az elhalt hámsejtek, poratkák és az atkák ürüléke teszi ki.

Elég riasztó nem? Érdemes tehát foglalkozni az írtásukkal. Azonban vegyi úton nem, vagy csak olyan mértékű vegyszerezéssel távolíthatók el, amely már az emberi szervezetre is veszélyt jelenthet. A legjobb megoldás erre, ha gőzzel fertőtleníted a lakást. A gőz elpusztítja az atkákat és a vírusokat is, ráadásul leoldja a por koromtartalmát is, így nehezebben tapad meg újra a por a kezelt felületen.

A TUTTOLUXO takarítógép 6 funkciót egyesít egyetlen készülékben. 3 szabadalmaztatott alrendszerének és 4-féle szűrőjének köszönhetően hatékonyabb bármilyen hagyományos takarítógépnél. Hat funkciójával teljes takarítórendszert alkot – képes nedves és száraz porszívózásra; gőztisztításra és fertőtlenítésre; egyidejű gőztisztításra és porszívózásra; professzionális gőzvasalásra; aromaterápiás levegőtisztításra; valamint levegő párásításra.

  1. A levegő minősége

A levegő minőségét azért érdemes fontolóra venned, mert nem kerülheted el az otthonodban, hogy lélegezz. A levegőben – a már említett poron kívül – még számtalan káros anyag, részecske kering, melyeket szabad szemmel nem láthatunk ugyan, de bosszúságot éppúgy okozhat, mint komoly betegségeket.

Egyik ilyen „összetevő” a levegőben a pollen. Az allergiások számára egy-egy növény virágzási időszaka maga a pokol. Kivéve, ha ionizált, tisztított levegőjű helyiségben töltik el ezeket a napokat.

A levegőben ráadásul más baktériumok, penészgombák, mikroorganizmusok, sőt a penészgombák spórái is előfordulhatnak. Az sem árt, ha a kellemetlen szagokat is megszűri a légtisztító berendezésed, hiszen ez az általános közérzetet javítja, ami kihatással van az egészségedre is.

A Therapy Air iOn levegőtisztító a forradalmi ötszűrős technológiájának köszönhetően nagyjából 220.000 negatív iont generál köbcentiméterenként; ez a Föld legegészségesebb részeire jellemző ion-mennyiség!

  1. A víz, amit megiszol

Testünk 70-75%-a víz. A víz maga az élet. Persze csak akkor, ha megfelelő minőségű. Sokszor hallani a hírekben, hogy egész településeket hagynak hátra az ott lakó emberek, mert nem megfelelő az ivóvíz minősége, vagy rosszabb esetben később derül fény a vízminőség hiányosságaira… Ezért szükséges gondoskodni arról, hogy csak olyan vizet fogyassz, ami hozzátesz az egészégedhez.

Bár hazánkban a csapvíz minősége kiemelkedően jó a többi vizsgált országhoz képest (világszinten is!), nem árt, ha tudod, mit tartalmaz az ivóvíz.

A vezetékes vizet klórral fertőtlenítik, amely részben benne marad a vízben az arzénnal, ólommal, kadmiummal, fluoriddal, baktériumokkal, gombákkal és vírusokkal együtt. A falból folyó víz gyakran tartalmaz még ezeken felül vasszármazékokat, például vas-oxidot (magyarul rozsdát), ami a korrodálódott vasvezetékekből származik.

Ezek együttesen és külön-külön is veszélyt jelentenek, okozói lehetnek bőrbetegségeknek, keringési zavaroknak és vesebetegségnek is.

Mit tehetsz ezek ellen? A palackozott víz sem megoldás, hiszen a BPA palackokból kioldódhatnak olyan vegyületek, amelyek zavart okoznak az endokrin mirigyek működésében, ráadásul a víz származási helyét sem tudod pontosan és biztonságosan megállapítani. Nem beszélve a műanyag palackok környezetre gyakorolt hatásáról, amely nemcsak a Te egészségedet, hanem az egész emberiség jövőjét fenyegeti. A legjobb megoldás, ha megbízható víztisztító berendezést alkalmazol, melyet a bejövő vízvezetékre szerelsz fel, és csak az azon keresztül érkező, tisztított vizet fogyasztod.

Ráadásul az egyedülálló 5 szintű szűrőrendszerrel rendelkező EdelWasser víztisztító rendszer folyamatos megtakarítást jelent Neked, hiszen nem kell többé palackozott vízre költened és az energiafogyasztásod is csökkenhet. Egészséges és környezetbarát megoldás. A készülék kompakt és könnyen üzembe helyezhető, a fordított ozmózisos rendszerre épülő vezeték nélküli okos technológia pedig minden várakozásod felülmúlja majd a víztisztítási kapacitásával.

Ha erre a három területre kiemelt figyelmet fordítasz, biztos lehetsz abban, hogy a lehető legegészségesebb otthoni környezetet biztosítod magadnak és családodnak! Termékeinket megvásárolhatod webshopunkban, illetve kipróbálhatod tanácsadóinknál és bemutatótermeinkben. Ha kérdésed van, írj nekünk.

Hozzászólás beküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.