Így főzz velünk!

Italok az ünnepekre – tippek, receptek, ötletek

Alig két hét van karácsonyig, a legtöbb családban már lázas készülődés zajlik. Ebben a hideg időben jól esik bekuckózni a meleg lakásba, és valami finom, meleg itallal kényeztetni magunkat.  Ilyen alkalmakra tökéletesek a következő receptjeink.

LÉLEKMELEGÍTŐ FINOMSÁGOK

Császári melange

Hozzávalók:

  • 4 tojássárgája
  • 4 evőkanál eritrit
  • 4 adag feketekávé
  • 8 cent konyak vagy brandy
  • tej ízlés szerint

Elkészítés:

A tojássárgáját habosra verjük az eritrittel, majd a habot egy bögrébe kanalazzuk. Erre öntjük óvatosan a frissen főtt feketekávét, utána pedig a konyakot. Végül öntsük hozzá a forró tejet, és már tálalhatjuk is. Aki szeretné, az alkoholt kihagyhatja belőle, úgy is nagyon finom lesz.

Karácsonyi puncs

A vendégeink biztos örülni fognak, ha idén különleges karácsonyi italokkal várjuk őket. A puncsot sokféleképpen fűszerezhetjük, ezért minden alkalomra elkészíthető. Ha nem fogy el, újra is lehet melegíteni, így akár több alkalommal is kínálhatjuk.

Hozzávalók:

  • 1 liter víz
  • fél üveg rum
  • 1 üveg portói vörösbor
  • 50 g eritrit
  • fűszerek, ízesítők ízlés szerint

Elkészítés:

Egy edényben feltesszük melegedni a vizet, a rumot és a portóit, lassú tűzön forrásig főzzük, néha-néha megkeverve. Amikor a puncs felforrt, beleöntjük a cukrot, de csak addig melegítjük tovább, amíg az eritrit elolvad. Teás csészében vagy bögrében tálalhatjuk.
A karácsonyi verzióba tehetünk alma- vagy narancsdarabokat, fahéjrudat, csillagánizst vagy szegfűszeket. Különleges hatást érhetünk el a mézeskalács fűszerkeverékkel is. Kísérletezzünk bátran!

Gyerekpuncs

A gyerekek is örülnek az ünnepi különlegességeknek, nekik elkészíthetjük a puncs alkoholmentes változatát.

Hozzávalók:

  • fél liter erősre főzött gyümölcstea
  • fél liter frissen facsart narancslé
  • fél liter almalé
  • 1 citrom leve
  • 1 teáskanál őrölt fahéj vagy 2-3 egész fahéj
  • 5 evőkanál méz vagy eritrit
  • bodzalé ízlés szerint

Elkészítés:

Főzzünk egy erős gyümölcsteát, majd öntsük át egy nagyobb edénybe. Adjuk hozzá a frissen facsart narancs- és citromlevet, majd keverjük bele az almalevet, a mézet vagy eritritet és a bodzalevet. A végén dobjuk bele a fahéjat, majd forraljuk öt percig. Ha egy kicsit kihűlt, tálalhatjuk.

Ebbe a változatba is tehetünk gyümölcsdarabokat, almát, mandarint, vagy akár ananászt.

Téli bólé

A bólé bármilyen időszakban elkészíthető, azt tehetünk bele, amit szeretnénk vagy ami épp otthon van. Íme, egy karácsonyi verzió.

Hozzávalók:

  • 10 deka eritrit
  • negyed liter víz
  • 1 üveg vörösbor
  • 2 alma

Elkészítés:

Hámozzuk meg és daraboljuk fel az almát, a felét félretesszük, a másik felének pedig kipréseljük a levét. Az alma héját se dobjuk ki! Az eritritet felforraljuk a vízben, hogy szirupot kapjunk, majd hozzáöntjük a friss almalevet, az alma héját és az almadarabokat. Az egészet összefőzzük, majd a héjakat kiszedjük. Hozzáadjuk a vörösbort, és felmelegítjük. Egy-két almadarabot tegyünk a poharakba, majd öntsük rá a forralt bort, és melegen tálaljuk. Ha úgy jobban szeretjük, hidegen is nagyon finom.

Ebbe az italba is bátran tehetünk téli fűszereket, fahéjat, ánizst, szegfűszeget.

Gyömbértea

Hozzávalók:

  • 25 g friss gyömbér
  • 6 dl víz
  • 1 db citrom
  • 1-2 ek méz

Elkészítés:

A friss gyömbért megmossuk, majd lereszeljük (aki szeretné, meghámozhatja, de nem szükséges). 6 dl vízben felforraljuk a lereszelt gyömbért, majd lassú tűzön 20 percig főzzük. Levesszük a tűzről, leszűrjük, majd kb. 60 fokosra hűtjük. Ezután hozzáadjuk a mézet, és ízlés szerint citromlevet facsarunk bele.

Kiváló immunerősítő hatása van!

FORRÓ CSOKOLÁDÉK

A forró csokit gyerekek és felnőttek egyaránt szeretik, íme néhány különleges recept, amit feltétlenül ki kell próbálni idén.

Forró fehér csoki

Hozzávalók:

  • 1 liter tej
  • 20 deka fehér csokoládé
  • csipetnyi 1 db vaníliarúd magjaiból
  • eritrit ízlés szerint

Elkészítés:

A darabokra tört fehér csokoládét kis lángon egy kevés tejben felolvasztjuk, folyamatosan kevergetve, mert könnyen leég. Ha már csomómentes a csokikrém, lassan hozzá adagoljuk hozzá a többi tejet és a vaníliás eritritet. Amikor felforrt, levehetjük a tűzről és bögrébe töltve tálalhatjuk. A hatás fokozása érdekében díszítsük tejszínhabbal, pici kakaóporral megszórva.

Mentolos forró csoki

Igazi ínyenceknek való ez a recept, mi idén ilyet biztosan készítünk.

Hozzávalók:

  • 10 dkg mentolos töltött csokoládé
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 0,6 dl tejszín
  • 4 cl mentalikőr
  • 3,5 dl tej
  • mentalevél (a díszítéshez)

Elkészítés:

Melegítsük fel a tejszínt, majd öntsük fémtálba. Tegyünk félre a mentolos, töltött csokoládéból 4 kockát. A többit daraboljuk fel az étcsokoládéval együtt, szórjuk a meleg tejszínbe, és olvasszuk meg forró vízfürdőben vagy gőz fölött.

Melegítsük csaknem forráspontig a tejet. Keverjük össze az olvasztott csokoládéval és mentalikőrrel, majd töltsük 4 előmelegített csészébe, végül díszítsük a félretett csokoládéval és mentalevéllel tetszés szerint.

Fűszeres forró csoki pillecukorral

Hozzávalók:

  • 8 dl tej
  • 1 kis rúd fahéj
  • pár szem csillagánizs
  • 2 pici szárított chili
  • 1 kiskanál vanília-kivonat
  • 5 dkg kockára tördelt csokoládé
  • 1 jó kanál méz
  • csipet só
  • 4 marék pillecukor

Elkészítés:

Egy edénybe öntjük a tejet, beleszórjuk a fahéjat, a csillagánizst, a szárított chilit, a vanília-kivonatot, a kockára tördelt jó minőségű, legalább 70%-os csokoládét és a mézet. Hagyjuk forrni pár percet, majd leszűrjük, csészékbe öntjük, és pillecukorral borítjuk be. A gyerekek biztosan, de a felnőttek is imádni fogják!

GASZTROAJÁNDÉKOK

Biztosan sokan vannak, akik még gondolkodnak, mivel lepjék meg szeretteiket. Remek ötlet olyasmit ajándékozni, ami elfogyasztható, így biztosan örömet okoz a megajándékozottnak. Ehhez kínálnak megoldást a következő receptek. Akár előre is elkészíthetjük a finom italokat, így elkerülhetjük a kapkodást az utolsó napokban. De van közte olyan is, amit nagyon egyszerű elkészíteni, és gyorsan megvagyunk vele, így akár vészmegoldásnak is kitűnő, ha valakiről megfeledkeztünk.

Kókusztejes tojáslikőr

Hozzávalók:

  • 5 tojássárgája
  • 10 dkg eritrit
  • 1 db vaníliarúd kikapart magjai
  • 4 dl tejszín
  • 4 dl kókusztej
  • 2 dl rum vagy whiskey vagy vodka
  • csipetnyi só

Elkészítés:

A tojások sárgáját fehéredésig keverjük az eritrittel. A tejszínt és a kókusztejet egy lábosba öntjük, és melegíteni kezdjük, de nem forraljuk fel. A meleg folyadék felét folyamatosan kevergetve, vékony sugárban az eritrites keverékre öntjük, majd visszaöntjük az edénybe, és 3-4 percig tovább főzzük, de nem forraljuk fel, különben kicsapódik a tojás. Végül egy csipetnyi sóval és az alkohollal ízesítjük. Hidegen és melegen is kitűnő.

Kávés csokilikőr

Hozzávalók:

  • 20 dkg eritrit
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 4 adag feketekávé
  • 4 ek kakaópor
  • 2 dl vodka
  • 2 dl tejszín
  • 2 dl víz
  • 1/2 tubus sűrített tej
  • 1 tk rumaroma

Elkészítés:

A hozzávalókat gondosan kimérjük, egy keverőtálba rakjuk, és egy mixer segítségével lassan összedolgozzuk. Amikor krémes állagúra turmixoltuk, átöntjük egy tiszta üvegbe, és a hűtőbe tesszük 24 órára. Jégkockával szervírozzuk.

Meggy-mandula-vodka koktél

Hozzávalók:

  • 0,3 dl meggylikőr
  • 0,2 dl mandulalikőr (Amaretto)
  • 0,3 dl vodka

Díszítéshez:

  • narancshéj csíkok vagy ananász darab vagy koktélcseresznye vagy citromfűlevél

Elkészítés:

A likőröket és a vodkát shakerbe öntve jól összerázzuk, majd átszűrve koktélos poharakba töltjük, és feldíszítjük. Azonnal fogyasztható, de jobb, ha 15-20 percig hűtőben tároljuk, így az ízek jobban összeérnek. Ebben az esetben fogyasztás előtt töltsük a poharakba.

Almáspite-likőr

Hozzávalók 6 dl likőrhöz:

  • 1 dl vodka
  • 5 dl almalé (100%-os, szűretlen akár)
  • 15-20 dkg eritrit
  • 4 szem szegfűszeg
  • 2 evőkanál házi készítésű vanília-kivonat
  • 1 közepes rúd fahéj
  • 1 púpozott teáskanál őrölt fahéj
  • 2 evőkanál citromlé
  • csillagánizs

Elkészítés:

A vodkába beletesszük a fahéjrudat, a szegfűszeget és a csillagánizst. Napfénytől elzárva 1 hétig érleljük a keveréket.

Az almalét és az eritritet összefőzzük, beletesszük az őrölt fahéjat. Amikor kihűlt, összekeverjük a vodkával, és beleöntjük a házi készítésű vanília-kivonatot. (Ha nincs házi készítésű vanília-kivonatunk, tegyünk fél vanília rudat a vodkába.)

Ha időnk engedi, készítsünk el magunk az üvegek díszítését is, így igazán egyedi és szívből jövő ajándékot adhatunk.

A Zepter termékei mindig segítségünkre lesznek a konyhában.

ÉRDEMES KIPRÓBÁLNI!

KATTINTSON AZ ALÁBBI LINKEK VALAMELYIKÉRE!

Akit érdekel az alábbi Zepter termék, kattintson:

Ha bármelyik termékünk érdekelné, megrendelheti webshopunkból, ide kattintson!

Hozzászólás beküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.