Friss

Indul a karácsonyi készülődés – Hogyan készül rá Vajtó Laci?

Beköszöntött a november, aki nem akar az utolsó pillanatra hagyni mindent, annak itt az ideje elkezdeni tervezgetni az ünnepet. Vajtó Lacival, a magát gasztrospeakerként aposztrofáló műsorvezetővel beszélgettünk a karácsonyi ajándékok beszerzéséről és a készülődésről. Laci főzősvideóiban rendszeresen használja a Zepter edényeit. Vajon kerül valami a Zeptertől a fa alá?

Z.: Szereted a karácsonyt?

V.L.: Nagyon szeretjük a karácsonyt, mivel ezt együtt töltjük a gyerekekkel, a 2 és 4 éves kislányainkkal. Miattuk már új értelmet nyert ez az ünnep. Általában ilyenkor tud együtt lenni a család otthon, ez a legjobb benne. És persze nagyon jó látni a gyerekek örömét is.

Z.: Hogy állsz a készülődés részéhez?

V.L.: Ez inkább a feleségem terepe, ő nagyon szereti a készülődést. Ő az, aki még szalvétatartókat is képes legyártani csak azért, hogy pontosan olyan legyen, amilyet szeretne. Én pedig természetesen, amiben tudom, segítem őt – megyek vele, csinálom vele.

Z.: Mikor kezdesz el gondolkodni, vásárolni?

V.L.: A nagyobb dolgokat általában már októberben el szoktuk intézni, be szoktuk szerezni, a kisebb dolgokat pedig a karácsonyi vásárokban vesszük meg, mert nagyon szeretjük ezeknek a hangulatát.

Z.: Vannak tipikus ajándékok, amiket vásárolsz?

V.L.: Általában előre ki szoktam találni, hogy mit ajándékozzunk, legtöbbször valamilyen élményre esik a választásunk. A feleségem nővérének családja például nagyon szereti a sportot, ők már kaptak tőlünk belépőt sportos kalandparkba, ahol többféle sportot ki tudtak próbálni. De nagyon szereti a családunk a különleges vacsoraesteket is, az edény is jó ajándék. Ez kicsit a Zepternek is köszönhető, mivel a szüleim hozták be annak idején Borsod megyébe a Zeptert, és gyakran tartottak bemutató főzéseket.

Z.: Hol vásárolsz? Online vagy inkább személyesen?

V.L.: Inkább személyesen szeretem ezt intézni, akár az élményről van szó, akár az apróságokról, mivel minden ajándék, amit adunk, személyre szabott. Ahogy már említettem nagyon szeretjük a karácsonyi vásárokat is, akár külföldre is el szoktunk menni, de itt csak egy-egy kis dolgot szerzünk be.

Z.: Arról már beszéltünk, hogy mit szeretsz ajándékozni. Mi az, amit viszont nem?

V.L.: Amit nem szeretek, azok a számítógépes játékok, ital, tusfürdő. Az számomra nem ajándék, hogy az ember bemegy egy bevásárlóközpontba, és leemeli az első díszdobozos valamit. Ilyet nem szívesen ajándékozok és én sem igazán örülök, ha kapom. Az élményajándék személyes, kifejezetten annak szól, aki kapja, így biztosan örül neki. Arról nem is beszélve, hogy így adódik még egy alkalom az évben, amikor összejöhet a család élménybeszámolót tartani.

Z.: Ki csomagolja nálatok az ajándékokat?

V.L.: Ez is a feleségem asztala, én tényleg próbálkoztam vele, de egyszerűen nem megy. Megmondom őszintén, az csak kidobott csomagolóanyag, amit én elkezdek. De ebben is segítek, odateszem az ujjam, ahol ragasztani vagy szalagot kötni kell.

Z.: Hogy ünneplitek a karácsonyt?

V.L.: Szenteste csak négyesben a gyerekekkel, akkor kapják meg az ajándékokat, az utána következő két napon pedig a nagyszülőkhöz látogatunk el, ez mindig fel van osztva. Barátokkal inkább a két ünnep között szoktunk találkozni, ajándékozni, és a szilvesztert is velük szoktuk tölteni. Már az idei évre is megszerveztük a közös szilveszterezést.

Z.: Mik az ajándékozási szokások a családban?

V.L.: Általában mindenki szokott mindenkinek venni valamit. Mi mostanában úgy ajándékozunk, hogy van egy közös élmény, amit a család kap, és azon kívül valami apróságot is adunk mindenkinek, személyesen. Nagyon fontos kiemelni, hogy én szerencsi vagyok, úgyhogy olyan karácsony nincs, ahol nincs csokoládé!

Élj Egészségesen, ÉLJ HOSSZAN!

ÉRDEMES KIPRÓBÁLNI!

Ha bármelyik termékünkkel kapcsolatban tájékoztatást kér, ide kattintson!

Hozzászólás beküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.