Egészség

Így lesz tényleg egészséges a bőröd

A bőrünk a legnagyobb kiterjedésű érzékszervünk és testünk első számú védelmi vonala, ezért is rendkívül fontos, hogy “jó bőrben legyél”. 

A tél lassan véget ér, a fűtést is lejjebb vehetjük végre, azonban káros hatásai még érződnek szervezetünkben. Az egyik ilyen hatás a bőrünk szárazsága.

Ahogyan általában a szervezet kiszáradása is komoly veszélyeket rejt, úgy legnagyobb érzékszervünknek is nagy szüksége van a folyamatos hidratációra, a víz utánpótlására. A szervezetünk nagyjából 70%-ban vízből épül fel, ennek az aránynak a fenntartásával tudjuk biztosítani a helyes működését.

Hogyan tarthatjuk fenn bőrünk egészségét?

KÜLSŐ ÁPOLÁS:

A hámréteg nedvességtartalmát aktív hatóanyagokkal tudjuk megfelelően szinten tartani, amelyek serkentően hatnak a bőrre. Ezt egy jól megválasztott krémmel egy csapásra elérhetjük. Ilyen például a La Danza intenzív bőrregeneráló testápoló.

  • Szükség van egy vízmegkötő, víz megtartó köztes anyagra is, amely a bőr ápolása után hosszú ideig, folyamatosan tudja táplálni a bőrt – ilyen anyag például az alga kivonat, mely saját súlyának akár százszorosát is képes víz formájában tárolni és fokozatosan átadni a bőrnek.
  • A bőrsejtek természetes anyagcseréje és ennek támogatása is fontos, hiszen ugyanúgy ahogy a többi szervünk, a bőrnek is szüksége van friss táplálékra és a keletkező salakanyagok eltávolítására. Többek között ebben segít a papain enzim, melyet papaya gyümölcsből nyernek ki, továbbá puhává és simává varázsolja a bőrt.

BELSŐ GONDOSKODÁS:

Természetesen elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű tiszta, egészséges víz fogyasztása is, amely belülről hidratálja a bőrt és az egész szervezetet. Ha rendszeresen odafigyelsz a hidratálásra, és elegendő tiszta vizet iszol, a bőröd sem ráncosodik, nem szárad ki olyan gyorsan. Úgy is mondhatjuk, hogy a tiszta víznél olcsóbb ránctalanító krém nem létezik. Persze itt kulcskérdés a rendszeresség.

És ha tényleg odafigyelsz, hogy a szakemberek által javasolt 2-3- liter vizet naponta elfogyaszd, egy idő után észre fogod venni, hogy csapvíz és csapvíz között is nagy a különbség. Ezért érdemes beszerezni otthonra egy kiváló víztisztító készüléket: így gondoskodhatsz arról, hogy mindig tiszta vizet igyál.

A modern megjelenésű Edelwasser víztisztító készülék minden konyha csodált kelléke. 45 perc alatt 4 liter tisztított vizet készít, és az 5 lépcsős, fordított ozmózis technológián alapuló szűrőrendszerének köszönhetően biztos lehetsz abban, hogy tényleg egészséges vizet fogsz a poharadba, kancsódba tölteni. Ezzel a bőrödnek is nagy szolgálatot teszel, a szervezeted többi részéről nem is beszélve!

Termékeinket megvásárolhatod webshopunkban, illetve kipróbálhatod tanácsadóinknál és bemutatótermeinkben. Ha kérdésed van, írj nekünk.

Hozzászólás beküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.