Egészség
Így lesz kristálytiszta hegyi levegő az otthonodban 6 lépésben
A szennyezett levegő átlagosan két évvel rövidíti meg az európaiak életét a European Heart Journalban megjelent kutatás szerint. A keleti területeken lakók többet veszítenek, a nyugatiak kevesebbet. Azt is kimutatták, hogy évi 800 ezer halál köthető a légszennyezettség következményeihez, ami az összes halálozás 17 százaléka. Döbbenetesen magas szám!
De ne gondoljuk azt, hogy otthon kizárhatjuk ezt a veszélyforrást az életünkből. Igaz ugyan, hogy életünk 90%-át zárt terekben töltjük, de egyes kutatások már bebizonyították, hogy a beltéri légszennyezettség akár ötször magasabb is lehet, mint a kültéri.
Miből tevődik össze az otthoni káros levegő?
• kültéri légszennyező anyagok, amelyek a szellőztetés során jutnak be
• radon a talajból
• háztartási kemikáliák (kozmetikumok, tisztító és illatosító szerek, rovarírtók)
• építési kemikáliák (ragasztók, szigetelések, festékek, stb),
• kemikáliák a berendezési tárgyakból (műanyagokból, szövetekből hőmérséklet és páratartalom hatására kiváló vegyületek)
• por és részecskék az emberi ruházatról és testről
• atkák a szövetekből, matracokból
• penész a vizes helységekből
• a fűtés (és főzés) során keletkező égéstermékek
• cigarettafüst
Szinte hihetetlen, de egy négyszemélyes háztartásban akár évi 45 kg por is összegyűlhet, amit mind belélegzünk! Nem csoda, hogy egyre meredekebben nő az asztmás, allergiás, légúti betegségektől szenvedők száma, és főleg a gyerekek között.
Ne a Te tüdőd legyen a szűrő – engedd át ezt a gondot a Therapy Air iOnnak®.
Így lesz kristálytiszta hegyi levegő az otthonodban: Therapy Air iOn – 5 lépcsős szűrőrendszer
- A polietilén előszűrő eltávolítja a por, a penész, a szőrszálak és a kisállatok szőreinek nagyobb részecskéit.
- A közepes szűrő a por, a pollen és a baktériumok egy mikronnál nagyobb részecskéit távolítja el. (Ezzel egyidejűleg védi az ezt követő HEPA szűrőt).
- A HEPA szűrő a tiabendazol-típusú (szerves gomba és parazitaölő) bevonattal és az antibakteriális hatású, penészölő anyagok segítségével gyorsan és hatékonyan eltávolítja a légtér szennyeződéseit.
- Az ezüst allergia szűrőben ezüst/apatit és legionellaölő anyag található, amely kiszűri a baktériumokat illetve a légionárius betegséget okozó baktériumot. Utóbbi különösen az újszülöttekre veszélyes. A szűrőtest páfrányfenyő (ginkgo biloba) levél kivonatot tartalmaz, amely elpusztítja az allergéneket, influenzavírusokat és baktériumokat.
- Az aktív szenes szagtalanító szűrő eltávolítja a légtérből a káros vagy nem kívánt anyagokat, mint pl. illó, szerves gázok, formaldehid, cigaretta- és ételszag. Eltávolítja az illó mérgező, szerves anyagokat (toluén, benzol, xilén, sztirén), a formaldehidet, az ammóniát és az acetaldehidet.
PLUSZ: A Therapy Air iOn negatív ion generátora a negatív ionokat a természetben is működő elv alapján állítja elő. Turbó fokozaton, 24 °C-on és 55 %-os relatív páratartalom mellett a Therapy Air iOn körülbelül 220 000 negatív iont termel cm3-ként. A készülékben nagy mennyiségben keletkeznek negatív ionok, amely az erdei levegő frissességével tölti meg a helyiséget.
A Therapy Air iOn-t és a Zepter egyéb termékeit megvásárolhatod webshopunkban, illetve kipróbálhatod tanácsadóinknál és bemutatótermeinkben. Ha kérdésed van, írj nekünk.
nincs hozzászólás