Egészség

Helyes bőrápolás a legkisebbeknek

Az újszülöttek, csecsemők bőre sokkal érzékenyebb a felnőttekénél. Ez főként annak köszönhető, hogy szöveteik még „frissek”, az anyaméhben nemrég alakultak ki, nem volt idejük akklimatizálódni a környezeti hatásokkal szemben.

A babák születésük előtt minden szükséges tápanyagot megkapnak az anya szervezetéből a köldökzsinóron és a magzatvízen keresztül. A magzatvíz ugyanis folyamatos hidratációt garantál a baba bőrének, illetve táplálja is azt, hiszen a benne lévő ásványi anyagok felszívódnak a bőrön keresztül.

A legnagyobb érzékszervünk a bőr, ezért különösen fontos megvédenünk a káros hatásoktól – csecsemők esetében ez fokozottan igaz.

Milyen káros hatások érhetik a bőrt?

Az első és legmeghatározóbb behatás a születés után: a napfény. Az újszülötteket az első hetekben egyáltalán nem szabad kitenni direkt napfénynek, de huzamosabb ideig később sem tartózkodhatnak napon egészen egyéves korukig. Ezt követően is fokozott védelmet igényelnek, amelyet fényvédő krémekkel biztosíthatsz.

A második veszélyforrás a kiszáradás. Újszülött korban nagyon fontos a napi babaolajos ápolás, ám az első hónapok után sem szabad elhanyagolni a bőr táplálását. Gondolj csak bele, mennyi változáson kell keresztülmennie a kisgyermekek bőrének! A fent említett változáson túl – amikor anyaméhből a szabad levegőre születnek – egészen a folyamatos és gyors növekedésig. Egy csecsemő az első másfél-két évben megduplázza a testméreteit, amit a bőrnek követnie kell.

A levegő nem csak kiszárítja a bőrt, de irritálhatja, allergének (pl. por, pollenek) érintkezhetnek vele, amire nincs felkészülve. Pontosabban ez az időszak áll rendelkezésére, hogy felkészüljön a folyamatos külső behatásokra.

Mivel ápold a babád bőrét?

Fontos, hogy a bőrápoláshoz használt szer minél közelebb álljon a természethez. Legjobb, ha természetes alapanyagokból készülő krémeket, fürdetőket, olajakat használsz.

Mindenáron kerüld a parabén tartalmú vegyszereket, mert ezek még egy felnőtt bőrét is súlyosan károsítják, némely vegyülete pedig kifejezetten rákkeltő!

Jótékony hatása van viszont az alábbi összetevőknek:

  • CALENDULA ÉS VADÁRVÁCSKA: ápolja és megnyugtatja a babák érzékeny bőrét.
  • HAVASI GYOPÁR, egyenesen a svájci Alpokból: serkenti a sejtek aktivitását, nyugtatja a bőrt, és segít erősíteni a bőr természetes védekező rendszerét.
  • KAMILLA: biológiai jellemzőinél fogva fájdalomcsillapító és nyugtató hatása igen gyorsan érvényesül; hatékony segítség bőrirritációk esetén.
  • SHEA VAJ: táplálja és nyugtatja a bőrt.
  • JOJOBA OLAJ: hidratálja az érzékeny bababőrt.
  • CSIPKEBOGYÓ és LIGETSZÉPE OLAJ: az Omega 3, 6, és 9 zsírsavak gazdag forrásai; táplálják és védik a bőrt.
  • ROZMARING: természetes gyógyító és nyugtató hatással bír.

Ha mindezek a természetes összetevők megvannak a bőrápoló készítményekben, amit használsz, már tettél egy lépést a lehető legjobb irányba! Amire még érdemes odafigyelni a választás során, hogy ezek a gyógynövények, kivonatok honnan származnak.

Hiszen nem csak a gyermeked bőréről, de a jövőjéről is szeretnél gondoskodni, igaz? Válaszd az ökológiai gazdálkodásból származó alapanyagokat, hogy gyermekednek szép, egészséges bababőre és biztos jövője is legyen a Földön!

(Kép forrása)

A fenti összetevőket megtalálod a Zepter bőrápolási termékeiben, amelyek ráadásul garantáltan fenntartható, ökológiai forrásból származnak.

Termékeinket megvásárolhatod webshopunkban, illetve kipróbálhatod tanácsadóinknál és bemutatótermeinkben. Ha kérdésed van, írj nekünk.

Hozzászólás beküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.