Egészség

Az örök fiatalság receptje

A Zepter kozmetikai termékfejlesztése mögött 60 év tapasztalat áll úgy, hogy soha nem felejtettük el a szépség mögött is az egészség küldetését szolgálni.

A nők legjobban az arcbőr öregedésétől rettegnek, hiszen ez az a terület, ami mindig látható, amit nem lehet rafinált ruhaneműkkel elkendőzni, mint ahogy tehetjük és tesszük is más testrészeinken.

A bőr öregedése már 25 éves kor körül elkezdődik. A kis hajszálnyi vékony barázdák a szem és a száj körül igen korán megjelennek. Majd a homlok vízszintes és a két szemöldök közötti függőleges vonalak válnak láthatóvá.  Az orr és száj körüli mélyebb barázdák, már a bőr feszességének és rugalmasságának csökkenése, azaz a megereszkedés miatt alakulnak ki.

Jó hír az, hogy sokáig ki lehet tolni azt az időpontot, amikor ezek az üdeségünket, frissességünket elsatírozó jelenségek megjelennek.

Mi a recept? A napi három lépésből álló bőrápolás, amit kamaszkortól illik mindenkinek elkezdeni, azért hogy fiatal korban ne lopjunk el magunktól olyan éveket, ami annyira tud fájni negyven felett. Ha időben gondoskodni kezdünk arcbőrünkről, azt az érett női korunkban fogjuk igazán kiélvezni.

A reggeli és esti arcápolás egy rutin, épp úgy mint a fogmosás, amit szintén a jövőbe fektetünk a sokáig ép fogakért. Fogjuk fel úgy a reggeli és az esti bőrápolást, mint az elmaradhatatlan fogmosást. Illesszük így be a mindennapjainkba és mint minden szokás, ez is 21 nap alatt kialakul, befészkeli magát és nálunk marad.

A napi arcápolás három lépésből áll: tisztítás, hidratálás-táplálás, fényvédelem

1. A TISZTÍTÁS

A tisztás során eltávolítjuk a környezetből a pólusokba rakódott szennyeződést és smink maradványokat. Soha ne mossuk meg az arcunkat vízzel, mert a csapvíz hasonló felrakódást hoz létre a bőrön, mint amit a fürdőzuhany falán látunk. Továbbá a  klór vizet von el.

Ha még szappant is használunk, akkor tovább rontjuk a helyzetet. Van egy könnyen elvégezhető teszt amelynek lényege, hogy szappannal és vízzel mossunk arcot és utána törüljük át tisztító tejjel, vagy tonikkal. Döbbenetes tény, hogy az arctrörlő szinte fekete marad, ezt is bizonyítja a szappan és víz hatástalanságát.

Arctisztító tonik
Alaposan eltávolítja a sminket, valamint egyéb szennyeződéseket az arcbőrről. A friss bíbor kasvirág (ECHINACEA) kivonat élénkítő, frissítő hatással van a bőrre és serkenti természetes védekezőrendszerének működését. Az ECHINACEA kivonaton felül a készítmény MOGYORÓ kivonatot is tartalmaz a faggyútermelés szabályozására és a pórusok összehúzására.

Szemfesték eltávolító olaj
A szem sminkjének eltávolítása fontos bőrünk fiatalosságának megőrzéséhez. Ez a hatékony és intellignes formula megtisztítja a szemhéjat és a szempillákat a szemfestéktől – akár a vízálló szemfestéktől is – miközben nem szárítja ki a szemkörnyéket. Az E VITAMINNAL és ÁSVÁNYI ANYAGOKKAL dúsított hatóanyag-kombináció táplálja a bőrt, segít felvenni a harcot a szabad gyökökkel szemben, és serkenti a szempillák növekedését.

Sminkeltávolító folyadék
Maradéktalanul eltünteti a sminket az arcbőrről. Frissíti és óvja a kiszáradástól a megtisztított bőrt. Az ECHINACEA KIVONATNAK köszönhetően tápláló hatású erősíti a bőr természetes védekezőképességét. Az anti-aging kezelés hatékonyságához elegedhetetlen a tökéletesen tiszta bőr.

2. A HIDRATÁLÁS

Hidratálás és táplálás az a folyamat, amikor az életkor már befolyásolja a választott készítményt. A hidratálás alapvető minden életkorban, de 35-40 év felett már a revitalizáló-regeneráló, illetve a  kollagén termelést serkentő ránctalanító készítményeké a főszerep.

3. A FÉNYVÉDELEM

A fényvédelem nem csak nyáron fontos, ezért érdemes olyan nappali krémeket választani, amelyek fényvédő faktorokat is tartalmaznak.

A legmagasabb szintű bőrápolás

Válasszunk, ha lehetséges egy márkából a teljes arcápoló családot, mert így biztosak lehetünk abban, hogy a hatóanyagok egymást támogatva még hatékonyabb eredményt tudnak elérni.

A Zepter kozmetikai termékcsaládjainak kifejlesztése biotechnológiai vonalra épül. Ennek legszemléletesebb és legkiemelkedőbb elme, az echinacea kivonat, amit a svájci Alpokban élő növényből vonunk ki és a parabénmentes tartósítás, ami mára minden egészségközpontú kozmetikum esetében alaplevárás.

Kozmetikumaink igazi hatalma a fantasztikus természeti erőkben és alapanyagokban rejlik, serkentve a bőr természetes védekező képességét a hidrolipid barrier támogatásával. A Zepter kozmetikai termékcsaládjai a Swisso Logical, a legmagasabb szinten, biztonsággal és látványos hatékonysággal kínál fel tudományosan meglapozott bőrápolási programokat.

A Swisso Logical kozmetikumok megvásárolhatók webshopunkban: Érdekelnek a Swisso Logical termékei

Hozzászólás beküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.