Otthon

Nem porszívónak való vidék

A legtöbb lakás a körültekintő tervezés, kivitelezés és berendezés ellenére is rendelkezik számos olyan nehezen elérhető sarokkal, zuggal, réssel, amihez nehéz hozzáférni. Mondhatnánk, hogy úgy sem látja senki, de legtöbbünket mégis zavarja, és ha nem is minden alkalommal, de igyekszünk ezeket a helyeket is tisztán tartani. És a gondok itt kezdődnek. Először azzal szembesülünk, hogy a takarításhoz használt, hatékony és jól bevált eszközeinkkel egyszerűen nem férünk hozzá. A porszívó szívófeje túl széles, a mop műanyag része túl vastag, a karunk túl rövid, ráadásul a sarokban egy nehezen felszedhető ragacs éktelenkedik. Szétnézünk a takarító eszközeink között, hogy van-e valami, amivel meghódíthatnánk az elérhetetlen vidéket, míg nem azon kapjuk magunkat, hogy összekombináltuk a régi partvis nyelét egy felmosó ronggyal és könyékig bújva a sarokba dörgöljük a foltot, csak sejtve annak pontos helyét. Mikor végül ellenőrizzük, hogy sikerült e a művelet, rájövünk, hogy nem is a megfelelő helyen dörgöltük a padlót, majd az tervezők és lakberendezők felmenőit halkan emlegetve újrakezdjük.

Szerencsére vannak olyan eszközök, amelyek mellett erre nincs szükség. A Tutto Luxo 6SB Plus állítható hosszúságú csővel és számos, keskeny helyek takarítására alkalmas kiegészítővel rendelkezik, legyen szó a por vagy a kiömlött folyadék, felszívásáról, a megszáradt foltok vagy a fugába ragadt kosz fellazításáról, egy reluxa lamelláiról vagy éppen egy régimódi radiátor tisztításáról, a Tutto Luxo 6SB Plus-nak van rá megoldása!

Tavaszi szettajánlatunkban most a Tutto Luxo 6SB Plus mellé egy Turbo Handy 2in1 kézi porszívót is kapsz ajándékba

Látogass el webshopunkba, vagy kérdezd Zepter kereskedődet!

Hozzászólás beküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.