30 éves a Bioptron
A Bioptron hiperfény az állatok gyógyításában is nagy segítség
A BIOPTRON fényterápia állatorvosi alkalmazása – egy díjlovagló póni sebének gyógyítása
Mrs. Lydecken az Angel nevű póni gazdája.
Az év elején, 2020.01.20-án reggel baleset történt Angel istállójában, amelynek következtében a póni lába beszorult a boxának ajtajába. Amikor kiszabadították egy nagy, súlyos sebet találtak a lábán.
Senki nem gondolta, hogy ebből fel fog épülni.
Azonnal megműtötték a póni lábát, majd egy héttel később további beavatkozásokat végeztek rajta a Viik Egyetem állatkórházában Finnországban.
A sebet bekötötték, az első hét után a kötést háromnaponta cserélték. Két hét után eltávolították a kötéseket – ekkor kezdtük Bioptron fényterápiával kezelni a póni lábát naponta kétszer 10 percig, 1 hónapon keresztül. Ezt követően csökkentettük a kezelési időt napi egyszer 10 percre és így folytattuk 3 hónapon keresztül. A 3 hónap elteltével átálltunk a háromnaponta végzett egyszer 10 perces kezelésre, amelyet a mai napig végzünk.
Angel ma már jól van és újra részt vesz a finn díjlovagló versenyeken, méghozzá nagyon jó eredményekkel. 6 futamból egyet megnyert, két futamon második helyezést ért el, egyszer pedig harmadik helyen végzett.
A Bioptron kezelés jelentősen segítette a felépülését. Angel esete mutatja, hogy a Bioptron hiperfény terápia nem csak az emberek, hanem az állatok egészségére is rendkívül kedvező hatást gyakorol.
Raija Lydecken a következőt fűzte hozzá: „Nagyon elégedettek vagyunk a Bioptron lámpával. Meggyőződésem, hogy nélküle sokkal lassabban gyógyult volna meg a póni, sőt, jó eséllyel egyáltalán nem épült volna fel. Borzalmas volt a sérülése.”
Az állatok nehezen viselik, ha egy sérülés miatt korlátozzák a mozgásukat, hiszen nem értik, hogy miért nem szaladhatnak úgy, ahogy addig megszokták. A Bioptron hiperfény felgyorsítja a sebgyógyulási folyamatokat, így az állatok számára hamarabb véget érhet ez a kellemetlen időszak.
Angel állapota a következőképpen alakult:
nincs hozzászólás