Egyéb

Új kurzusok a Béterv Smart Cooking Schoolban! Tanulj velünk főzni!

Bíró Botond Boldizsár, a Parfümséf főzőiskolájában már sokan megfordultak. Akik részt vettek Smart Cooking School kurzusain, kivétel nélkül elégedetten távoztak, remek hangulatról számoltak be, és természetesen fantasztikus ízélményekben volt részük. A kurzusok folytatódnak, és további remek recepteket ad át a parfümséf az érdeklődőknek.

„Nagy izgalommal indítottuk el a tanfolyamot, nem tudtuk, mire számítsunk. Az érdeklődők között sok volt a gyakorló háziasszony, sőt úr is, de az új és innovatív újdonságokkal még nekik is tudtunk újat mutatni.” – mesél az iskoláról Bíró Botond Boldizsár, a Parfümséf. “Tanítottam őket az ízek kombinálásáról vagy egy-egy alapanyag felhasználásáról. Sokaknak tetszik a zsiradék nélküli főzés, illetve a többi főzési technika, amelyek a recepttől függően változatosak.  Amit még nagyon szeretnek, ha kicsit megdolgoztatjuk őket. A gyakorlat adja a tapasztalati tanulás örömét, éppen ezért a tavaszi-nyári szezon kurzusának menüit úgy állítottam össze, hogy bőven akadjon benne ilyen tevékenység.”

Mitől okos egy konyha?

„A főzőiskolában a Zepter edényeiben főzünk, a résztvevők sokszor megdöbbennek azon, mennyire takarékos a használatuk. Az akkutermikus kialakítás miatt 1-2 perc elegendő a felmelegítéshez, utána felére lehet csökkenteni a hőt és az áramfogyasztást. Majd nagyon hamar le is lehet kapcsolni, de az étel a háttérben elkészül.” – ecseteli az okos konyha okos eszközeinek tulajdonságait Bíró Botond Boldizsár. “Lassan egy éve használom az edényeket és tulajdonképpen szinte mindenre kiválóan használható. A leves gyakorlatilag háttérben, minimális energiával is elkészül, még úgyis, hogy én sokáig készítem, hogy összeérjenek az ízek. Sütni is remekül lehet bennük, nem ragad le és puha omlós lesz az étel. Köreteknél a párolás pazar, hiszen nem érintkezik vízzel az alapanyag. Összefoglalva egy átlagos, normál háztartásban mindenre használható!”

Íme, a tavaszi-nyári kurzusok menüje:

Május 5.

előétel: Zöldséges tavaszi tekercs rizstésztával és chiliszósszal
leves: Zöldspárga leves
főétel: Garnélás paella

Május 24.

előétel: Narancsos sárgarépa – paradicsom-tőkehal-avokádó
leves: Minestrone parmezános leveles tészta
főétel: Tintahalas göngyölt csirke – csicseriborsós cous-cous

Június 7.

előétel: Pirított kacsamáj póréhagymakrémmel
leves: Mentás zöldborsókrém leves
főétel: Ricottás-spenótos canelloni paradicsommal

Június 21.

előétel: Koktélparadicsom-garnéla-fokhagyma-lime-menta
leves: Provance-i gazpacho cukkinivel és levendulával
főétel: Embutido – fülöpszigeteki húshenger édesburgonyával

Július 4.

előétel: Pesztós cukkinikrém dióval
leves: Indiai raita leves – uborka és joghurt
főétel: Vesepecsenye steak – házi barbeque szósz és fetás görögdinnye saláta

A tanfolyamok minden alkalommal 18 órakor kezdődnek a Béterv Lakásétteremben, a Kodály köröndnél (1062 Budapest, Aradi utca 59.). A tanfolyam díja 9.500 Ft.

Jelentkezni a 06 30 273 7532-es telefonszámon vagy az info@beterv.hu e-mail címen lehet. Illetve további információk a Béterv honlapján találhatók: Katt a linkre!

A főzőiskolában a Zepter edényeinek használatával sajátíthatják el a csodás fogások elkészítésének titkait.

ÉRDEMES KIPRÓBÁLNI!

KATTINTSON AZ ALÁBBI LINKEK VALAMELYIKÉRE!

Bemutatjuk Masterpiece Főzőrendszert!

Ha bármelyik termékünkkel kapcsolatban tájékoztatást kér, ide kattintson!

1 hozzászólás

  1. Pingback: A Parfümséf tavaszi ajánlata – Egészséges életért

Hozzászólás beküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.