Egészség

Laborkísérlet bizonyította a Bioptron vírusellenes hatását

A kísérletet V. A. Divocha, M. T. Mikelashvili és T.K. Kosteva végezték az Odesszai Állami Orvostudományi Egyetemen. A kutatók egerek bevonásával vizsgálták, hogy a Bioptron készülék polarizált fénye milyen hatást gyakorol a halálos vírusdózissal fertőzött élő szervezetekre.

A kísérlet során egereket fertőztek meg H1N1 AP/R/8/34 influenzavírussal különböző dózisban (halálos és nem halálos) (refAnthology 2002). A fertőzött egerek egyik felét kontrollcsoportként használták, a másik felét pedig a fertőződés után Bioptron készülékkel kezelték naponta kétszer, 11 napon keresztül. A kutatók feljegyezték az egerek túlélési arányát, a hemagglutinin-szintjüket (a hemagglutinin az a vírusfehérje, amely közreműködik a vírusrészecskék és a sejtek fúziójában) és az infektív titerek szintjét mindkét egércsoport egyedeinek tüdejében és vérszérumában.

A kísérlet első konklúziója, hogy a halálos vírusdózissal fertőzött egerek 0%-a élte túl a betegséget, a Bioptron kezelésben részesült – és szintén halálos dózissal fertőzött – egerek 20%-a viszont túlélte az influenzát. A nem halálos dózissal fertőzött egerek esetében is ugyanez volt a helyzet: Bioptron nélkül a túlélési arány 50%-os volt, Bioptron kezelés mellett pedig az egerek 80%-a élte túl a vírusfertőzést.

A kutatók megfigyelték, hogy 14 nappal a fertőzés után a Bioptron kezelésben nem részesült állatok tüdejére és vérére jelentős hatást gyakorolt a vírusfertőzés – magas hemagglutinin-szintet és magas fertőződési arányt figyeltek meg náluk, ami azt jelenti, hogy ezeknek az egereknek a szöveteiben nagy mértékben elszaporodtak a vírusok. Ezzel szemben a Bioptronnal kezelt egerek  tüdejében és vérében 4-szer alacsonyabb hemagglutinin-szintet mértek, a fertőződési arány pedig több mint 20-szor nagyobb mértékben csökkent. A vírusmennyiség csökkenése azt mutatja, hogy a Bioptron hiperfény terápia hatására a vírusok szaporodása lelassult, ezzel javítva a vizsgált állatok túlélési arányát. A Bioptronnal kezelt egerek szervezete eredményesebben vette fel a harcot az influenzavírussal és sikeresebben lassította a vírus szaporodását.

Konklúzió: A Bioptron hiperfény terápia helyreállítja a vér védelmi mechanizmusait. Ez lassítja a vírus szaporodását és a sejtek megfertőződésének ütemét, javítva ezzel a vírussal fertőzött állatok túlélési esélyeit.

FORRÁS:

Divocha V.A., Mikelashvili M.T., Kosteva T.K.(2002) A Bioptron készülék által kibocsátott polarizált fény hatásai halálos vírusdózissal fertőzött szervezetekre [A study of the effects of polarized light generated by Bioptron device at lethal virus infection]. Odessa State Medical University. Anthology of Light Therapy. Gulyar Sergiy. 2009

A Bioptron polarizált fény eredeményesen alkalmazható akut vírusos légúti betegségek (pl. COVID-19) ellen is

Dr. Sergiy Gulyar a közelmúltban publikált egy szakirodalmi attekintést a klinikai tapasztalairól. Az áttekintésben olvasható eredményeket Dr. Gulyar és csapata Bioptron fényterápiás készülékkel érték el, amelyet akut vírusos légúti betegségek (beleértve a COVID-19 vírust is) kezelésére használtak a publikációban említett vizsgálatok során. A fényterápia során alkalmazott, infravörös komponenssel rendelkező polikromatikus polarizált fény olyan biofizikai faktorral rendelkezik, amely enyhíti a fő kórfolyamatokat. Az áttekintésben egyrészt bemutatásra kerülnek olyan hatásmechanizmusok, amelyek helyileg, sejtszinten hatva korrigálják a betegségeket, másrészt olyan szisztémás hatások, amelyek a fényterápia vérstruktúrákra és akupunktúrás pontokra gyakorolt hatásának köszönhetően jelentkeznek.

Kísérletek során bizonyítást nyert, hogy a polarizált polikromatikus fény kedvezően hat a légutakra magas dózisú influenzavírus-fertőzések esetén. A kutatók változásokat figyeltek meg az immunváltozókban, melyből az következik, hogy bőrön keresztüli vérmódosítás útján a fényterápia képes lehet korrigálni a gyulladásos folyamatokat és a lipidperoxidációt a vörösvérsejtek membránjában és plazmájában, valamint javítani a vér reológiai jellemzőit. A kutatók bizonyítékot találtak arra, hogy a polarizált polikromatikus fény és az immunotróp gyógyszerek együttes alkalmazása elősegíti az immunológiai változók helyreállítását és csökkenti a kapcsolódó allergiás reakciókat.

A polarizált polikromatikus fény és az antioxidánsok kombinálása hatékony terápiának bizonyult. Ezzel a módszerrel javult a hörgők átjárhatósága, a bronchiális hiperreaktivitás kompenzálása és a légúti nedvesség-felszabadulás, továbbá növekedett a vérszérum immunoglobulin A és IgG tartalma.

A polarizált polikromatikus fény nem-szteroid gyulladáscsökkentő- és fájdalomcsillapítóval (ibuprofen) kombinálva is hatékony volt. Az összehasonlító vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a polarizált polikromatikus fény gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatása hozzávetőlegesen megegyezik egy mérsékelt ibuprofen dóziséval, a gyógyszer és a fényterápia együttes alkalmazása pedig hatékonyabban csökkenti a fájdalmat, mint a mérsékelt dózisú fájdalomcsillapító gyógyszer önmagában.

A vizsgálatok megerősítették, hogy az elektromágneses jelekre érzékeny receptor zónák (akupunktúrás pontok) polarizált polikromatikus fénnyel történő kezelése esetén biológiai reakciók jelentkeznek. Egy kísérletben állatok akut-, tónusos- és zsigeri fájdalomra adott reakcióit vizsgálták és az akupunktúrás pontok polarizált polikromatikus fénnyel történő stimulációja után statisztikailag jelentős mértékű fájdalomcsökkenést figyeltek meg. Amikor embereken kezeltek biológiailag aktív, illetve biológiailag semleges pontokat polarizált polikromatikus fénnyel, akkor is kedvezőbb eredmények születtek az akupunktúrás pontok kezelése után. Az aktív zónák kezelése tehát kiterjeszti a terápiás lehetőségeket és megbízható klinikai eredmények elérését teszi lehetővé légúti betegségekben szenvedő páciensek esetén. A monokromatikus-, illetve a fullerén polarizált polikromatikus fény alkalmazási lehetőségeit klinikai kísérletek támasztják alá.

Ez az áttekintés kísérletekkel alátámasztott bizonyítékokat szolgáltat arra, hogy a polikromatikus polarizált fény pozitív eredményekkel alkalmazható. Ez alapján a polarizált polikromatikus fényterápiás technikák beemelhetők az akut vírusos légúti betegségek megelőzését és kezelését szolgáló kezelési protokollokba.

A részletes szakirodalmi áttekintés ide kattintva érhető el angol nyelven.

Hozzászólás beküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.