Egészség

Alternatív terápiák a gyógyászatban

Villáminterjú Dr. Vajer Péterrel

Dr. Vajer Péter 1998-ban végzett a Semmelweis Egyetemen, azóta ott is dolgozik, jelenleg a Családorvosi Tanszék egyetemi adjunktusa.  Az egyetemi munkájából adódóan foglalkozik oktatással, kutatással, továbbképzések szervezésével, képzési anyagok készítésével, emellett saját háziorvosi praxist is vezet. Fontos számára a bizalomra épülő orvos-beteg kapcsolat.

Z: Hogy állunk mi betegek az alternatív vagy a kiegészítő terápiákhoz?

V.P.: Erre vonatkozóan készült korábban felmérés, amelyből az derült ki, hogy a lakosság körében az egyik oldalon jelen van egyfajta szkepticizmus a hagyományosnak tekintett orvoslás felé, és bizalmatlanság – különösen a gyógyszerekkel szemben. Ez valamelyest kedvez annak, hogy az úgynevezett alternatív vagy kiegészítő megoldások felé forduljanak a betegek. Mind értékben, mind arányban elég magas arányt ér ez el, nagyjából a lakosság 25%-a elsősorban ezeket a megoldásokat keresi. Összességében a lakosság 31%-a vesz igénybe különféle alternatív megoldásokat, amelyek közül a homeopátia vezet 15%-kal, és ezt a fény- és színterápia követi 8,5%-kal. Fontos szempont, hogy a nem-konvencionális gyógymódokat használók gyakran jobb kapcsolatot ápolnak gyógyítójukkal, mint háziorvosukkal – barátságosabbak, személyesebb a viszony velük, több időt töltenek a pácienssel. Ez nagyobb elégedettséget jelent a betegeknek, és ez a siker egyik titka.

Érdekes lehet az is, hogy milyen problémák esetén fordulnak a betegek az alternatív terápiákhoz. A kutatás szerint ebben kiugróan vezet a hátfájdalom, de az ezt követő helyeken is elsősorban a fájdalommal járó betegségek sorakoznak.

Ami még mindenképpen figyelemre méltó, hogy általában a beteg nem osztja meg az orvosával, ha a hagyományos orvoslás mellett az alternatív gyógyászatot is igénybe veszi.

Z: Ehhez kapcsolódik a kérdésünk: hogy viszonyulnak a háziorvosok a nem konvencionális gyógymódokhoz?

V.P.: Egy néhány évvel ezelőtti felmérésből az derült ki, hogy az orvosok körében a természetgyógyászat elutasítása nem olyan eget rengetően magas, mint gondolnánk. A háziorvosok vagy családtagjaik 45%-a alkalmaz nem-konvencionális gyógymódokat saját betegség esetén, egyharmaduk ismer olyan megbízható természetgyógyászt, akihez küldene beteget, egynegyedük pedig maga is javasolja betegeinek ezeket a módszereket. Bizonyos tevékenységeket maguk is végeznek – homeopátia, akupunktúra, gyógynövényes készítmények ajánlása, vagy manuálterápia – mivel ezeket megalapozott módszereknek tartják.

Z: Tehát az orvosok ezt nem kezelik tabu témaként?

V.P.: Nem, egyáltalán nem, inkább a betegek gondolják úgy, hogy nem beszélnek róla. Ha a fényterápiát nézzük – a háziorvosok 1/5-ének van ilyen készüléke, ami nyilván azt jelenti, hogy használják is. Ez is mutatja, hogy egyre inkább elfogadottak a kiegészítő terápiák az orvosok körében is.

Z: Melyek a leggyakrabban keresett kiegészítő, vagy alternatív terápiák?

V.P.: Ebben nagyon meghatározó, hogy éppen mi az, ami a televíziós reklámokban aktuálisan megjelenik. Ha ez épp egy fogyasztószer, akkor az fogy, ha halolaj kapszula, akkor annak van keletje. Van egyfajta divat is ebben, és meghatározó, hogy mi az, ami a médiában – akár online – éppen felkapott.

Z: Ez azt jelenti, hogy a betegek elsősorban a beszedhető szereket keresik?

Igen, elsősorban az látszik, hogy gyors megoldást keresnek az emberek – azt remélik, hogy beszednek egy doboz valamilyen készítményt és akkor minden tökéletes lesz. Ez a mai világunkra amúgy is jellemző – a lehető legkisebb befektetést akarják megtenni azért, hogy történjen valami. Ha a nem beszedhető szereket tekintjük, akkor a fényterápia vezeti a sort, ez a leggyakoribb komplementer terápia, és számos alkalmazási területen elismert.

Z: Az orvosok szempontjából nézve van annak jelentősége, hogy a Bioptron gyógyászati segédeszköz és orvostechnikai minősítésű? Tesz különbséget az orvos a különböző nem konvencionális terápiák között?

V.P.: Igen, természetesen van abban jelentős különbség, hogy mi az, amit ajánlanak vagy alkalmaznak maguk is, illetve amit elutasítanak. Ezen a skálán azt gondolom, hogy a Bioptron elöl van, a készülékkel szemben nagy a bizalom az orvosok részéről.

Z: Ön hol helyezi el a saját gyógyító munkájában a polarizált fényterápiát?

V.P.: Számos területen alkalmazható a fényterápia: sebgyógyítás, krónikus fájdalom csillapítása,  alvászavarok, bizonyos endokrinológiai állapotokban, immunrenszer támogatására, kozmetológiai- és fogászati kezelések kiegészítéseként.

Ahol nekem ráhatásom van erre, az leginkább a krónikus sebek – felfekvés, lábszárfekély – kezelése. Ilyen esetekben szoktuk javasolni, akár idősotthoni vagy otthoni ellátás keretében. Számos kísérletet hajtottak végre, többek között például a fekélyek kezelésében is. Ezek azt mutatják, hogy 4 hetes kísérlet végére a sebek 99%-án jelentős javulás ment végbe.

Élj Egészségesen, ÉLJ HOSSZAN!

ÉRDEMES KIPRÓBÁLNI!

KATTINTSON AZ ALÁBBI LINKEK VALAMELYIKÉRE!

A Zepter Bioptron fényterápia után érdeklődők az alábbi linkeket találnak további információt.

Bemutatjuk a Bioptron lámpákat:

Ha bármelyik termékünkkel kapcsolatban tájékoztatást kér, ide kattintson!

1 hozzászólás

  1. Pingback: Hogyan teszi ellenállhatatlanná a bőröd a Bioptron fényterápia? – Egészséges életért

Hozzászólás beküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.