Egészség

A Bioptron fényterápia színei és a bioinformációk dimenziója 3. rész

A Bioptron színszűrőit – vöröset, narancssárgát, sárgát, zöldet, kéket, indigókéket, ibolyakéket – a bioinformációkat tartalmazó, hagyományosan fújt üvegek segítségével hozzák létre.

  • Biosz szó a görög nyelvből származik és azt jelenti, hogy élet.
  • Az információ üzenetet jelent.
  • A bioinformáció ezek szerint élő üzenet.

Az új technológiák láthatóvá teszik az élőlényektől magas frekvenciaeljárással létrehozott bioelektromos mezők megjelenését, ahogy azt az 1939-ben az orosz Vladimir Kirlian által készített és azóta különböző kutatók által továbbfejlesztett Kirlian-fotó is bizonyítja.

Az ábra a levél szélén jelentkező biológiai kitöréseket mutatja. Peter Winter, düsseldorfi fényképész felvétele

Egyértelmű, hogy a bioszféra és az élőlények elválaszthatatlan kapcsolatban állnak egymással és mégis önálló élőlényként működnek. Hogy ebben a komplex egészben milyen interaktív energiafolyamatok játszódhatnak le, ezt kutatják és publikálják azóta tudósok Oroszországban, az Egyesült Államokban és Európában.

Mint a kulcs a zárba…

Éppen olyan pontosan kell illeszkedniük a bioinformációknak a szervezethez, hogy hatásuk megfelelő legyen. Ezért nem egyszerűen csak sok energiára van szükségünk, hanem egy, a szervezetünknek megfelelő energiamodellre is. Jóllehet minden élőlény a környezetéből veszi fel a létezéséhez szükséges energiát, szerencsére azonban nem úgy használja fel, mint az anyag lebontásakor.

Így nekünk embereknek is rendelkezésünkre áll egy alig elképzelhető rendszer az információk tárolására és feldolgozására. A sokféle frekvicaspektrum gigantikus körtánca kavarog körülöttünk, és ott lebeg a bioinformációk bőséges választéka is. Ezáltal állandó cserekapcsolatban állunk. Végül is ennek az energiacserének a minősége határozza meg az egészségüket. Ha ehhez a rendezett formához nem kapja meg a szervezetünk az életfontosságú bioinformációkat, vagy ha a hiányos információk zavarják a rendjét, megbetegszünk. Ha viszont megkapjuk a megfelelő információkat, egészségesek maradunk vagy azok leszünk.

Folytatás következik jövő héten vasárnap

Hozzászólás beküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.